Zsinegmitológia #1 – A balatoni hekknek köze sincs a Balatonhoz
A mítoszok és legendák a világ összes kultúrájának szerves részét képezik. Valakinek gyerekkori mesék, valakinek kutatási területek. Számos mítosz és legenda indul egy laza pecázással: a világkígyó elkapása, a Loch Ness-i szörny legendája – de olyan kisebb-nagyobb történetek is horogra akadnak, amelyeket néha mi sem látunk jönni. Cikksorozatunkban most ilyen „horgászlegendákat” teszünk helyre. Első blikkre a balatoni hekk nevéről kialakult – gyanúsan egyértelmű –félreértést igazítjuk helyre.
Ha valakinek felteszed a kérdést, hogy „honnan származik a balatoni hekk?”, gondolkodás nélkül rávágja, hogy „a Balatonból!” Sajnos ez közel sem ilyen egyszerű. Árnyaljuk ezt a kérdést: noha neve jól mutatja, tulajdonképpen a balatoni hekk – a nomen est omen szabálya mellett „elúszva” – a Balaton vizében valószínűleg könnyen elpusztulna. Ennek oka pedig, hogy a balatoni hekk számára tavunk vize közel sem rendelkezik annyi sótartalommal, mint amennyire e halnak szüksége van.
A balatoni hekk származási helyét egy kicsit odébb kell belőni térképen: ízlelgessük egy kicsit, hogy Argentína. Noha régen egyáltalán nem gondoltuk, hogy a Balatont és Argentínát egy mondatban emlegetjük valamilyen kontextusban, tényleg a világ másik felére kell elkacsintgatni, ha e halfajta származási helyét akarjuk kideríteni. Vagy fenntartjuk azt a lehetőséget, hogy valójában a Balaton is argentin nevezetesség, sőt, mi is argentinok vagyunk. Meggyőzhetők vagyunk, hogy ez nem így van. Vagyis inkább hisszük az előbbi verziót.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy magyar konyhára, majd magyar asztalra úgy kerülhet hekk, hogy egyszerre az összes azt gondolja magáról, hogy Hosszú Katinka, és gyorsúszásban kontinenseket úszik – ami azért valljuk be, ha Katinka csinálná is meglepne minket -, megsúgjuk: kereskedelmi úton érkezik hazánkba e kiváló, ízletes halfajta.
A hekk kétségkívül a balatoni nyaralások nagy kedvencévé vált az idő folyamán. És hosszú Katinka is, csak előbbit a szánkkal esszük, utóbbit a szemünkkel. Okkal szeretjük ennyire a balatoni hekket: a keszegfélék sokkal szálkásabbak, a ponty sokkal zsírosabb. A hekknél – bármennyire gondolkodunk – nem találunk olyan tulajdonságot, amelyben ne lenne toronymagasan ő a nívó. A széleskörű magyar hekk-kereskedelemnek történelmi oka van: a 60-70-es években halhiány ütötte fel a (hal)fejét az országban: e hiányt az ország az Argentínából behozott hekk-szállítmánnyal igyekezett pótolni. Azóta is nagy kedvencünk, és szinte már hungarikumnak számít annak ellenére, hogy nem beszél magyarul. Mondjuk valószínűleg a többi hal sem, de a többi hal legalább már büszke a halászlére, ami majd belőle lesz!
Reméljük, hogy tetszett történelmi helyreigazításunk, hamarosan újabb, és izgalmasabb mitológiákat veszünk majd górcső alá, hogy együtt boncolgassuk tovább a horgászat mitológiáját! Akaszd horogra saját történeteid velünk!